Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Érdekesség a washingtoni nemzeti katedrálisról

Ebben az évben augusztusban volt szerencsém az USA-ban tölteni egy hetet. Az idő rövidsége miatt csak két városban voltam, New York-ban hat napot, Washingtonban pedig sajnos csak egy napot. A Washingtonban dolgozó ismerősömék elvittek a washingtoni nemzeti katedrálishoz, amelynek már a mérete is lenyűgözött engem, valamint az is, hogy a katedrálist kizárólag adományból épült, az államnak semmi köze nincs az épület építési költségeihez.

 

A katedrálisról érdemes tudni, hogy az építése elég hosszú múltra tekint vissza, ugyanis 1791. január 24-én George Washington felkérte Pierre L’Enfant mérnököt, hogy alkossa meg a főváros építészeti tervét. A tervek szerint a mérnök ötlete volt egy hatalmas templom felépítése, ám annak kivitelezésének elkezdéséhez csaknem 100 évet kellett várni. Vagyis pontosabban mondva a pénzgyűjtés elkezdéséhez kellett ilyen sok időt várni.

 

1893-ban az amerikai Kongresszus megadta az építésre az engedélyt a főváros legszebb helyén, a Szent-Alban hegyen. Az épület alapköve 1907-ben került lefektetésre. A katedrális építése csaknem nyolcvan évig tartott, az építkezést 1990-ben fejezték be.

 

Ebben a katedrálisban helyezték örök nyugalomra Woodrow Wilson amerikai elnököt, itt tartotta utolsó istentiszteletét Martin Luther King.

 

Ennyi bevezetés után elérkeztük az épület érdekességéhez:

 

Az épületen megannyi kiszögellés látható, amelyeknek a végén vízköpők százai vannak. 1980-ban a nyugati tornyokat felújították, és a felújítás alatt a National Geographic World Magazin támogatásával gyerekrajz-pályázatot írtak ki, hogy tervezzenek néhány vízköpőt. A harmadik helyen egy Darth Vader-vízköpő végzett, amelynek modelljét egy bizonyos Jay Hall Carpenter szobrász készítette el, majd kifaragás után a katedrális északnyugati tornyán a mai napig látható a Darth Vader-es vízköpő.

 

Aki nem hiszi, az járjon utána, hogy igaz-e a történet. De elárulom, hogy igen, a történet IGAZ!

 

Aki kíváncsi a katedrálisról készített képekre, az látogasson el a Picasa Webalbumomba.

 

0 Tovább

Könyvtári illem és intelligencia

Már elmondhatom, hogy mind tanulmányi időszakban, mind vizsgaidőszakban rendszeresen, évek óta járok könyvtárba tanulni. Sokkal jobban tudok itt tanulni, mint otthon. Vagyis sokkal jobban tudnék. Mert ugyebár vannak olyanok, akik dumálni, röhögni, pletykálni járnak be a könyvtárba tanulás címén.

 

Még azzal nem is lenne probléma, ha beszélgetnek. Ha beszélgetni akarnak, tegyék azt csendben, mert lehet úgy is. A könyvtár ahova járok (Debreceni Egyetem Társadalomtudományi Könyvtár) elég jól van kialakítva: az alsó szinten a számítógépterem mellett van jó pár asztal, ahol nyugodtan lehetne tanulás címén dumálgatni. Aki akar beszélni, az tegye ott, akkor nem zavarja az olvasóteremben lévők munkáját.

 

Nem bírom megérteni, hogy miért nincsenek tekintettel a másikra. A legalapvetőbb illem nincs meg az ilyen emberekben. Én azért már elvárnám, hogy ha valaki egyetemre jár, akit felvettek, az már rendelkezik ezen illemmel. De nem, abszolút nem.

 

És ha valakire például rászólok (már csak akkor szoktam, amikor már tényleg elviselhetetlen), akkor még ő vannak felháborodva, hogy mi az, hogy nem beszélgethetnek. Ilyenkor csak a "Csendet kérünk" táblára mutatok rá, és mondom az illetőnek, hogy vegyenek illemkönyvet...

0 Tovább

Mennyi "kábszert" fogyasztunk egy hétvégén, mi magyarok?

Nagyon sok médiában jelent meg helytelenül azon adat, hogy mostanság Magyarországon körülbelül 350.000-en fogyasztanak kábítószert egy hétvége alatt, ami azt jelenti, hogy évente mintegy 40 milliónyi kábítószer-fogyasztás történik kicsiny hazánkban. A számok nem kicsit eltúlzottak. A TASZ önkéntese (Szalai Attila) a számoknak utánajárt, és természetesen jóval alacsonyabb számok jöttek ki végeredményül.

 

Nyírády Adrienn, a Nemzeti Drog Fókuszpont igazgatója szerint nincsen alapja ilyen eltúlzott számokat használni, és bemutatni, hiszen nem a valós adatokat mutatja. Az igazgatónő szerint a felnőtt népességen belül havonta körülbelül 82.000 ember fogyaszt kábítószert.

 

A kérdéskörrel kapcsolatos teljes cikk elolvasható a Drogriporter.hu oldalon.

0 Tovább

Hatalmasat tévedett a traffipax, a rendőrségnek kell fizetnie!

Tévedett a traffipax, mert a kamion nem száguldhatott 140 km/órás tempóval. Ezért a 60 ezer forintos közigazgatási bírságról szóló határozatot hatályon kívül helyezte kedden a megyei bíróság, s 255 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a rendőrséget.

 

A gyorshajtás képeit még 2008. december 4-én rögzítette a rendőrség . készüléke az M 3-as autópályán a zalaegerszegi székhelyű Camion Group 2000 Bt. 25 tonna vassal megpakolt Mercedes Actros kamionjáról.

 

A Nyíregyháza felé a külső sávban robogó jármű a bírsághoz mellékelt egyik felvétel szerint 140 km/órás tempóval, míg a négy másodperccel később készült képen 75 km/óra sebességgel ment.

 

A cég fellebbezett a gyorshajtás miatt kiszabott 60 ezer forintos bírság ellen, ám ezt a rendőrség elutasította, így került az ügy a bíróságra.

 

A fuvarozó cég először azzal érvelt, hogy a kamionba beépített menetszabályozó berendezés miatt a jármű nem tudja a 90 km/órás sebességet túllépni. Az eljárásban meghallgatott Barabás György műszaki szakértő szerint azonban a kamion az adott lejtős útszakaszon üresbe tett váltóval, tehát a motorfék kikapcsolásával elérheti a 140 km/órát és erről 4 másodperc alatt lelassulhat 75 km/órára. A felperes fuvarozó cég álláspontja szerint azonban az eljárásban nem vizsgálták, hogy a felvételen jól látható módon az útszélét jelző oszlop is bekerült a mérőmezőbe, ami megzavarhatta a lézert és helytelen sebesség mérést eredményezhetett. Ennek vizsgálatára a szombathelyi igazságügyi és kutató intézet szakértőjét, Tangl Lászlót rendelte ki a bíróság.

 

Mint véleményében ő kiemelte, a Fama Laser műszer kezelési útmutatója kifejezetten felhívja rá a figyelmet, hogy méréskor ügyelni kell az optikai tisztaságra a készülék és a céljármű között. A bírságot megalapozó felvételen viszont jól látható az út szélét jelző oszlop, amely a lézer mérőmezejének 50 százalékát eltakarta. Mivel a járművet 244 méternél fogta be a műszer, a lézersugár abban a távolságban 70 centi átmérőjű, ezért az oszlop már zavart okozhatott és hibás eredményhez vezethetett.

 

Ennél több érvet is megfogalmazott Tangl László. A bírságot megalapozó fénykép csak két kockája volt annak a videofelvételnek, amely a szabályszegésről készült. A felvételeken látható adatok szerint a 140 km/órás tempóról 75-re 4 másodperc alatt lassult le a kamion és tett meg 183 métert. Ez azonban téves! Ha az időtartam és a tempó pontos, akkor a lassuláshoz 119,5 méterre volt szükség, ha a távolság helyes, akkor ehhez a lassuláshoz 6,1 másodpercre lett volna szükség. A teljes videofelvétel többi kockáján azonban látható olyan adat is, amely szerint 1,6 másodperc alatt lassult le a szerelvény 74 km/órára, 126 méter utat megtéve ez alatt, ami képtelenség.

 

Az adatok tehát nincsenek összhangban egymással, valamelyik hibás, ezért a járműszerelvény nem mozoghatott úgy, ahogy a mérőkészülék jelezte. A videofelvétel alapján egyértelmű, hogy a gyorshajtásról készült mérés téves. (A felvételsorozaton az is jól látható, hogy a kamion mögött haladó kisteherautó követési távolsága, mozgása nem változott meg, a járművek eleje nem süllyedt le, ami szintén cáfolja az intenzív fékezést.)

 

Mindezek alapján dr. Vértényiné dr. Futó Gabriella bíró a közigazgatási bírságról szóló határozatot hatályon kívül helyezte. A 255 ezer forint perköltség megfizetésére a rendőrséget kötelezte.

 

Forrás: Zalai Hírlap

2 Tovább

A jogalkotási dömping elérte a szerzői jogot is

Állami hatáskörök átalakításáról szóló törvényjavaslatot vették tárgysorozatba a jogalkotók:

 

 

https://docs.google.com/viewer?url=http://www.parlament.hu/irom39/01427/01427.pdf

0 Tovább

Lázár János és az Alkotmánybíróság

Éppen most olvastam el a hvg.hu oldalon, hogy Lázár János Fideszes képviselő igencsak korlátozná az Alkotmánybíróság jogát. A cikk elolvasása után nem hittem a szememnek, hogy ilyen megtörténhet, hogy egy párt befolyásolja, gátolja, jogokat von el a független Alkotmánybíróságtól. A törvényjavaslat szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik:

  • a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, az Országgyűlés ügyrendje és a nemzetközi szerződés egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálata;
  • a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata;
  • az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása;
  • a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése;
  • az állami szervek, továbbá az önkormányzat és más állami szervek, illetve az önkormányzatok között felmerült hatásköri ütközés megszüntetése;
  • az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése;
  • eljárás mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.

A törvényjavaslat tartalmaz egy olyan rendelkezést is, amely azt mondja ki, hogy az Alkotmánybíróság részéről nincs helye felülvizsgálatnak olyan törvény tartalmáról, amely országos népszavazással sem változtatható meg.

 

Most felteszem a kérdést, hogy a Parlament olyan jogszabályoknál, amelynek megváltoztatására népszavazással nincs lehetőség (költségvetés, költségvetés végrehajtása, központi adónemek, illetékek, stb. 28/C. § (5) bekezdés), alkothat alkotmányellenes törvényt? Mert a rendelkezés alapján igen, az Alkotmánybíróság részéről nincs helye felülvizsgálatnak. Oké, rendben van, van egy alkotmányossági bizottság, de az csak nem egy Alkotmánybíróság.

 

A kétharmad nem erre való...

 

[Update: 2010.10.26. 20:29]:

 

És akkor az új magyar alkotmány paródiája: http://twitpic.com/3131ff

0 Tovább

Vége a jó világnak a YouTube-on

Éppen most olvasom a Techline.hu oldalon, hogy vége van a jó világnak, ugyanis a YouTube-nak ki kell adnia a kommentelők adatait. Carla Franklin olyan kommenteket (mocskolódó) kapott a YouTube videómegosztó oldalon, amelyet nem nagyon viselt el, így beperelte a modell a Google-t.

 

A bíróság úgy látta, hogy a hölgynek igaza van, így a Google-t kötelezte, hogy tizenöt napon belül ki kell adnia három kommentelő adatait a fotómodellnek.

 

A techline híre az alábbiakban olvasahtó:

 

http://techline.hu/hirek/20101018_youtube_kommentelok_itelet.aspx

 

Angol nyelven pedig:

 

http://www.reelseo.com/judge-rules-youtube-cyberbully/

0 Tovább
12345
»

Szamárlétra

blogavatar

Phasellus lacinia porta ante, a mollis risus et. ac varius odio. Nunc at est massa. Integer nis gravida libero dui, eget cursus erat iaculis ut. Proin a nisi bibendum, bibendum purus id, ultrices nisi.

Utolsó kommentek