Nem kellemes téma így vasárnap délutánra, de érdekesnek tartottam a témát. Magyarországon nincs halálbüntetés, mivel azt az Alkotmánybíróság a 23/1990. számú határozatában eltörölte, mert alkotmányellenesnek találta.

 

Nemrég találtam az Alföld Televízió oldalán egy riportot, mely az utolsó előtti halálra ítélttel kapcsolatos ügy részleteiről készített egy riportfilmet, melyben a korabeli dokumentumok alapján (kazettáról) a gyilkosok is megszólalnak. Az utolsó előtti halálra ítélt Lipők Sándor volt, aki két másik társával ( Fazekas Andrea, Here Sándor) egy gyilkosságot hajtottak végre. Az áldozat Zeke Zoltán, nyugdíjas volt.

 

Fazekas Andrea és Lipők Sándor komoly anyagi gondokkal küzdöttek, úgy döntettek, hogy kirabolják az idős urat, mivel elég nyilvánosan kérkedett a sok pénzével. A rablást úgy akarták elsőnek végrehajtani, hogy Andrea egy, a későbbi áldozatnak küldött levelével akarta Zeke urat kicsábítani a lakásból. De az áldozat nem mozdult ki, így úgy határoztak, hogy ők mennek le a nyugdíjashoz. Ekkor hívták segítségül Here Sándort, mivel Lipőkkel nagyon jó barátságban voltak. El is mentek az idős úrhoz, aki készséggel fogadta őket. Andrea a női bájait bevetette, úgy tett, mintha le akarna öltözni. Az idős úr Andreával volt elfoglalva, míg a két férfi közül az egyik megütötte, amitől az öreg elesett, és megfojtották. Amikor a gyilkosságot végrehajtották, akkor hirtelen egy autó zúgásra lettek figyelmesek, gyorsan kapkodva menekültek el a helyszínről. Az egyik asztalon Fazekas Andrea talált egy pénztárcát (kicsivel több, mint kétezer forint volt benne), azt magához vette. Menekülés közben összetalálkoztak a kapualjban az áldozat lányával – hallható a riportfilmben.

 

Az elkövetőket csaknem egy órán belül sikerült elfognia a rendőröknek – nyilatkozza a riportban az akkori nyomozó, Kormos János. A helyszínelés ideje alatt igazságügyi orvos szakértőként jelen volt Dr. Süvöltős Mihály is.

 

A bíróság két év múlva ítéletet is hozott, melyben az I. rendű vádlottat Lipők Sándort, mint visszaesőt halmazati büntetésként halálbüntetésre, a II. rendű vádlottat 12 év szabadságvesztésre, míg Fazekas Andrea III. rendű vádlottat 8 év szabadságvesztésre ítélte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság.

 

A halálbüntetés végrehajtásánál jelen volt Dr. Süvöltős Mihály igazságügyi orvos szakértő is, aki nem szívesen beszél az akkor tapasztaltakról – nyilatkozza.

 

Egyébként Magyarországon az utolsó halálos ítéletet 1988. július 14-én hajtották végre, a halálra ítélt Vadász Ernő volt.

 

Egy, a mostani témához kapcsolódó másik videót is találtam, ami az utolsó hóhérral (ítélet-végrehajtóval), Pradlik Györggyel készült riportfilmet mutat be. A videóból megtudhatjuk, hogyan is került ebbe a “munkakörbe”, és hogy nézett ki egy kivégzés a hóhér szemszögéből. A videóban Pradlik György személyes véleménye is felszínre kerül. A riport (MTV1, Múlt-kor műsor):

 

 

 

És egy ehhez a bejegyzéshez kapcsolódó friss cikk a Szegedkurir.hu oldalon, amely azzal foglalkozik, hogy a milyen előírásai voltak a kivégzéseknek, amikor még hatályban volt a halálbüntetés. Érdemes elolvasni.