Manapság egyre több gépjármű kerül úgy ki a gyárakból, hogy abban a hagyományos halogén izzók helyett, úgynevezett xenon izzókkal (gázkisülésű izzólámpák) vannak ellátva. Több gépkocsi tulajdonos dönt úgy, hogy a gépkocsijába gyárilag beszerelt halogén izzót átalakítja/kicseréli xenon izzókra.

 

Sok gépkocsivezető panaszkodik arra, hogy a xenon izzókkal felszerelt gépkocsik fénye rendkívül zavaró, vakító. Ez sajnos nagyon balesetveszélyes, hiszen akár néhány másodpercre is elvakíthatja a szembe közlekedő járművezetőt, ami be nem látható következményekhez vezethet. Természetesen mindkét fajta izzók (mind a xenon, mind a halogén) megfelelő beállítása szükséges. De miért vakít jobban (vagy miért tűnik vakítónak) egy xenon izzó, ugyanolyan gépjárművek esetében, ugyanolyan beállítások mellett?

 

A xenon izzónak nagyobb a kibocsátott fényereje, a megvilágítási területe jóval nagyobb, a megvilágított útszakaszon a fény eloszlása a szokásostól, hagyományostól eltér, a kibocsátott fény színhőmérséklete eltérő. A xenon izzók vakítása magyarázható továbbá azzal, hogy a H1-es izzó halogénfényszóró megvilágítási értéke 0,4 lux, a fénykéve szélessége 60 méter távolságban 36 méter. Xenon izzó esetében a fényszóró megvilágítási értéke 1,0 lux, a fénykéve szélessége 60 méter távolságban 68 méter.

 

Ezekből látható, hogy a xenon izzó alkalmazása sokkal előnyösebb a halogénizzóval szemben, hiszen a nappali fényhez közelebb álló színhőmérsékletű fényt használ, valamint a bevilágított útszakasz hossza nagyobb.

 

A fentieket figyelembe véve a xenon izzónál sokkal kényesebben kell kezelni a fényszóró megfelelő beállítását. Ezért szükséges az automatikus fényszóró magasságállítás, valamint az automatikus fényszórómosás. Mint a napokban megtudtam, a fényszórómosás azért szükséges, hogy a fényszóró búrára rászáradt quartz szemcséket törli le, amik a kibocsátott fényt megtörik.

 

A Nemzeti Közlekedési Hatóság által kibocsátott tájékoztató szerint a xenon izzók (lámpák) által kibocsátott fényerő nagysága közlekedésbiztonsági szempontból különösen veszélyes vakítást okoz.

 

Mely jogszabályok írják elő a világító berendezéssel kapcsolatos előírásokat?

 

Elsősorban a 6/1990. KöHÉM rendelet 37. § (4) bekezdése szerint "A világító és a fényjelző berendezésekben csak a berendezés típusára előírt műszaki jellemzőkkel rendelkező izzólámpát szabad használni."

 

A HCR, HC, HR, és egyéb jelzésű fényszórókban csak halogén izzók (H1, H2, H3, stb.) használhatóak, mivel e fényszórók csak a típusra előírt izzókkal képesek maradéktalanul teljesíteni a megvilágításra vonatkozó követelményeket.

 

Ugyancsak a 6/1999. KöHÉM (MR.) rendelet tartalmazza a következőket, mégpedig a 38. § (3) bekezdése, mely szerint: "A járművek jóváhagyásra kötelezett aszimmetrikus tompított fényszóróiban és távolsági fényszóróiban csak jóváhagyási jellel ellátott izzólámpát szabad alkalmazni."

 

Ugyancsak ennek a rendeletnek az 1., és 2. számú melléklete tartalmazza, hogy a Magyar Köztársaság területén mely ENSZ-EGB előírások vannak elfogadva:

 

A következő jogszabály, ami vonatkozik az izzókra, az az 5/1990. KöHÉM rendelet, mely a közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szól, annak is a 16. § (6) bekezdése, mely szerint “Nem engedélyezhető a jármű olyan átalakítása, amely az MR. Függelékeinek Mellékleteiben meghatározott valamely közlekedésbiztonsági vagy környezetvédelmi követelmény tekintetében a jármű gyárilag kialakított jellemzőinek romlását eredményezi.”

 

Tehát ha valaki utólagosan szereli/szerelteti be a xenon izzókat, akkor automatikus fényszóró magasságállítással, valamint automatikus fényszórómosó berendezéssel kell rendelkezni a gépjárműnek. Ha ezen feltételek nincsenek meg, akkor nem engedélyezhető a jármű átalakítása, ami egy esetleges műszaki vizsga elvégzésekor alkalmatlan minősítést jelenthet.

 

Azt még szeretném elmondani, hogy egyre beváltabb az a gyakorlat, mely szerint a gépjármű kereskedések új járművek átvétele esetén felajánlják a vevők részére, hogy egy kisebb plusz költség kifizetésekor nagyobb fényerejű, jobb megvilágítást biztosító világítóberendezéssel (xenon izzókkal) látják el az új járművet. Adott esetben az ilyen átalakítás jogilag a garancia részleges megvonásával járhat, annak ellenére, hogy azt márkaszervizben végezték.