Míg a biztosító számára a motor adatai mellett egyre fontosabbak az autót vezető ember jellemzői, úgy tűnik, az autósok szemében is felértékelődik a biztosító ismertsége és megbízhatósága, és már nem egyedül az alacsony ár alapján választanak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. A rövidtávú piacnyerés helyett a Generali célja, hogy a kárrendezési szolgáltatást a biztosító hosszú távon is megbízhatóan tudja nyújtani a károsultak számára. Az idei évben a biztosító a korábbiaknál jobban díjazza az emberi tényezőt: alapdíjnál 60 százalékkal alacsonyabb tarifával jutalmazza a több éve balesetmentes és gyakorlott vezetőket, akik a kötelezővel együtt most a cascót is megköthetik.

 

„A Generali biztosító elemzése azt mutatja, hogy az autósok már nem egyedül az ár alapján választanak biztosítót, kiemelt szerepet kap az is, hogy ismert és megbízható társaság álljon a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk mögött. Ezt a tavalyi év is bizonyítja, hiszen mintegy 150 ezer ember váltott a Generali biztosítóra, miközben egyetlen kategóriában sem mi voltunk a legolcsóbbak” – hangsúlyozta Ilics László, a Generali vezérigazgató-helyettese. Az ár mellett fontos szempont az is, hogy az autós olyan biztosítót válasszon, amely minden körülmények között helytáll ügyfeleiért, és amelynél nem fordulhat elő, hogy fizetésképtelenség miatt végül az ügyfélre hárul a felelősség. Veszélyes lehet a túl alacsony ár – figyelmeztetett a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) is, hiszen az ilyen ár mögött nem mindig áll megfelelő szolgáltatás.

 

A Generali biztosító szakembereinek becslése szerint az idei év új szabályozása – a köbcenti alapú tarifákról a teljesítmény alapúra való áttérés – következtében az autósok mintegy kétharmadának hasonló marad vagy alacsonyabb lesz a kötelező felelősségbiztosítási díja, és mindössze egyharmadnak drágulhat az 10 százaléknál nagyobb mértékben.

 

A Generali azonban a motor teljesítménye mellett fokozottan figyelembe veszi az emberi tényezőt, és az egy-egy autóssal kapcsolatos, személyre szabott kockázatbecslés alapján állapította meg a kgfb tarifáit. Akik tehát balesetmentesen vezettek és nem okoztak kárt eddig, az alapdíjukból 35 % kedvezményt, az öt éve kármentesen vezetőknek pedig további 10 %-kal lesz alacsonyabb a kötelezőjük. Ha az autótulajdonosnak 4 évnél régebbi a jogosítványa, a vezetési gyakorlatot a biztosító 15 % kedvezménnyel jutalmazza. A kiegészítő e-kommunikációs illetve éves díjfizetési kedvezménnyel együtt a legbiztonságosabban vezető sofőröknek a jármű teljesítményéhez kötött alapdíjnál akár 61 százalékkal is olcsóbb lehet a kötelezőjük.

 

A Generali jelentős informatikai fejlesztéseket is végrehajtott annak érdekében, hogy minél egyszerűbb legyen a díjkalkuláció az ügyfelek számára. Újdonság, hogy a kgfb biztosításhoz megadott adatokból a kalkulátor egyúttal casco biztosításra is készít egy számítást az ügyfél számára, és ha a kettőt együtt köti meg az autós, akár 30 százalékkal olcsóbban kaphatja meg az új cascót is. Ma már az a tendencia, hogy együtt kezeljük a gépjármű biztosításokat, hiszen hasonló szolgáltatási – kárrendezési és informatikai - háttér szükséges mindkettőhöz, és az emberek számára is kényelmesebb, ha egy helyen van a két típusú autós biztosításuk.

 

További extra kedvezményekkel - ha például a kötelező megkötése előtt lakás-, jogvédelmi- vagy balesetbiztosítást is köt az autós -, akár 6 havi díjat is meg lehet takarítani a kötelezőből. Egy példa: 1397 köbcentis, 44 kW teljesítményű Skoda Fabia esetén egy 35 éves szegedi férfi B10-es bónusz besorolással, kármentességi kedvezménnyel, éves díjfizetéssel és e-mail cím megadásával 927 Ft-os havi díjjal (évi 11 129 Ft) köthet kötelezőt a Generalinál, ez éves szinten 5562 forintot takaríthat meg az alapdíjból.

 

A jó ár mellett fontos szempont az is, hogy az autós megbízható, ismert biztosítót válasszon. Kevesen tudják, hogy például személyi sérüléssel és esetleg maradandó egészségkárosodással járó ütközés esetén súlyos milliókba is kerülhet, ha nem áll mögöttünk egy megbízható és fizetőképes biztosítótársaság. A megfelelő kötelező biztosítás a károkozó helyett is téríti ezeket a költségeket. Ha azonban nincs stabil, tőkeerős biztosító a háttérben, egy ilyen karambol komoly egzisztenciális következményekkel is járhat a kárt okozó fél számára. Az elmúlt években volt rá példa, hogy egy fizetésképtelenné vált biztosító milliárdos terhet hagyott több mint 7 ezer ember vállán, akiktől a károsultak per útján követelik a kártérítést.

 

Jó tudni!

 

Az eddigi évek gyakorlatától eltérően nem minden autósnak esik év végére a biztosítóváltás időpontja. Az új szabályozás szerint azok, akik 2010-ben év közben vásároltak autót és kötöttek rá biztosítást, nem az év végén, hanem a szerződéskötés évfordulóján választhatnak biztosítót. A Magyarországon futó mintegy 4,2 millió gépjármű kötelező biztosítási szerződések körülbelül 10 százalékának esik a biztosítási évfordulója év közbeni időpontra. Fontos, hogy ők nem mondhatják fel a szerződésüket az idén, erre a szerződés lejárta előtt 60 nappal lesz lehetőségük. Ha mégis az évforduló előtt lemondanák a kötelezőjüket, – és az például díjnemfizetés miatt meg is szűnik -, a törvény szerint nem lesz érvényes az új biztosítónál megkötött szerződésük sem. Erre azért is érdemes figyelni, mert a törvényi előírások szerint a biztosítatlan időszakra a Mabisz a biztosítási díjnál jóval magasabb, ún. fedezetlenségi díjat kénytelen felszámolni.

 

A biztosítóknak legkésőbb 50 nappal a szerződés évfordulója előtt értesítő – index - levelet kell küldeniük az ügyfeleiknek. A Generali ügyfelei november első hetében megkapják az értesítőt a 2011. évi kgfb díjról.

 

Egy másik, az ügyfeleknek kedvező újdonság, hogy nem szükséges kártörténeti (bonus – malus) igazolás a szerződés megkötéséhez, ahhoz elegendő az ügyfél nyilatkozata a besorolásáról. A biztosító utóbb ellenőrzi a kártörténetet és szükség esetén korrigálja a díjat.

 

Újdonság még, hogy az új törvényi szabályozás szerint az autó üzembentartója – és nem tulajdonosa – kötheti csak meg a kötelező felelősségbiztosítást.

 

(Generali)

 

Bővebb információk a kötelező biztosításról: