A magyarországi sorozatgyilkosságok történetében talán a tiszazgui asszonyok tette volt a legborzasztóbb.

 

Az eset a Matuska Szilveszter tette előtt nem sokkal került a köztudatba, egészen pontosan 1929 nyarán, egy névtelen levél alapján. A névtelen levél írója arról tájékoztatta az ügyészséget, hogy néhány asszony légypapírból kiáztatott arzénnel mérgezik a rokonaikat. Az ügyészség nyilvánosságra is hozta a névtelen levelet, és az akkori csendőrség meg is kezdte a nyomozást. A nyomozást sikerrel zárult, hiszen a feltételezett mérgezők beismerték tettüket. Természetesen a csendőrség nyomást gyakorolt rájuk, mivel felvilágosították a méregkeverő asszonyokat, hogy az arzén évekkel később is kimutatható a szervezetben.

Ezután kezdték meg megkeresni az áldozatokat: az exhumálások nyomán 162 arzénnel meggyilkolt ember maradványaira bukkantak. A csendőrség itt már nem folytatta tovább a nyomozást, hiszen minél hamarabb le akarták zárni ezt a nagyon kínos, és közfelháborodásra okot adó ügyet. Az ügyeket nem egyszerre tárgyalták, hanem külön-külön, ezzel is palástolva a feltűnést. A perek több évig húzódtak. Az egyes feltételezések és becslések szerint az arzénnel mérgezett áldozatok száma az ezret is elérhette. Az áldozatok elsősorban csecsemők, nyomorék gyerekek, magatehetetlen, gondozásra szoruló felnőttek voltak. Mi volt az indíték? Feltételezések szerint a tudatos születésszabályozás.

A tiszazugi arzénes asszonyok peréről még Móricz Zsigmond is cikkezett, amely a Nyugatban (1930. 3. szám) is megjelent. Móricz a következőképpen fogalmazott írásában (Móricz Zsigmond: Tiszazugi méregkeverők – szó szerinti idézet – ):

"A szolnoki törvényszék nagy tárgyalási terme zsúfolva. A bírói asztal előtt idős asszony áll. Falusi asszony fekete ruhában, jómódúan, nagyon ízlésesen öltözve, két kezét összeteszi, mint a templomban az Úrasztala előtt. Első pillantásra egy kedves nagyanya, akivel olyan kellemes otthon a maga környezetében találkozni és aki találó és talpraesett szívességgel szokta az idegent fogadni. A bíróság háttal ül az ablakoknak s a homályos téli nap alig világítja meg a termet, ahol párszáz ember szorong a padokban és szorongva várja a szavakat. A bíróságtól balra, a régi esküdtszék két hosszú padjában vagy húsz ujságíró, fényképész, rajzoló: a világ szeme. [..] Ez az asszony azzal a váddal áll a bírák előtt, hogy légypapírból kifőzött méreggel megölte kilenc évvel ezelőtt az édesanyját, pár év mulva a férjét, aztán az ágyasát."

A méregkeverő asszonyokról a Rubicon is cikkezett, érdemes elolvasni a teljes történetet, valamint a háttérben álló dolgokat.

 

(Amennyiben más oldalon is ugyanezzel a szöveggel találja meg a történetet, nem a véletlen műve, mert az hozzám, nevemhez fűzhető, pl. maxima.hu  oldalon is.)