Azt hiszem, teljes nyugodtsággal kijelenthető, hogy a követési távolság nem megfelelő alkalmazása az általunk (gépkocsivezetők) leggyakrabban elkövetett szabálysértések egyike. Sajnos sok mindenki abban a hitben van, hogy az előtte haladó mögött megfelelő követési távolságot hagyott, de sajnos mikor bekövetkezett a baj, akkor tudatosul benne, hogy mégsem volt az a bizonyos távolság elegendő.

 

A követési távolságot a KRESZ szabályozza, annak is a 27. §-a, mely szerint “járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött -ennek hirtelen fékezése esetén is- meg lehessen állni“. Mint olvasható, a jogszabály megalkotója nem ír elő távolságot méterben, hanem azt a gépjárművezetőkre bízza, azok szubjektív, belső érzékeikre.

 

A követési távolság nem azonos a féktávolsággal. Mint köztudott, a féktávolság az észleléstől a megállásig megtett út hossza. A féktávolságba beleszámítandó a reakció idő alatt megtett út is, ami az észleléstől, a fékberendezés működtetésének megkezdéséig tart, ami általánosságban elmondható, hogy körülbelül 1 (!) másodperc.

 

A követési távolság, és a reakció idő alatt megtett út hossza, az elméletben megegyezik, így elméleti alapon kijelenthető, hogy olyan követési távolságot kell tartani, amennyi utat megtesz a járművezető a reakció ideje alatt. Ez csak olyan elméleti alapon igaz, ha mindkét járműnek azonosak a fékhatásai. De akkor mennyi is az annyi?

 

Többen végeztek el számításokat, és arra a megállapításra jutottak, hogy a következő követési távolságokat ajánlott megtartani az elöl haladó jármű mögött. Az alábbi értékek meghatározásánál többszörös biztonság tényezőket is figyelembe vettek (az értékek 1 másodperces reakcióidővel lettek meghatározva), így a biztonságos követési távolságok a következők:

 

30 km/h – 14 méter

50 km/h – 22 méter

70 km/h – 32 méter

90 km/h – 56 méter

110 km/h – 72 méter

130 km/h – 89 méter

 

A mai gépjárművek azt a hitet keltik, hogy bármikor, és bármi előtt meg tudnak állni, de sajnos ez a tapasztalatokat figyelembe véve nem így van. Sokat szoktam közlekedni gépkocsival, mind lakott területen belül, mind lakott területen kivül, és nagyon sokszor tapasztalható, hogy egyes járművezetők 3-4 méterre követnek engem. Sajnos az ilyen esetek miatt szokott rengeteg utoléréses baleset bekövetkezni, ami egy kicsi odafigyeléssel elkerülhető lenne.